Fejléc
en hu

Tóth László István

Tóth László István animációs szakember 1970-ben született Szekszárdon. Érettségi után a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba nyert felvételt, ahol az ikonikus Magyar népmesék-sorozat készítésén keresztül ismerkedett meg a szakmával. Három évtizedes munkatapasztalatát nyugat-európai és távol-keleti stúdiókban bővítette. Sok nemzetközileg ismert és díjazott egész estés filmen dolgozott rajzolóként, animátorként, vagy supervisorként. Az utóbbi tíz évben a Kecskemétfilm vezető munkatársa, ahol projektvezetői és társproduceri teendőket lát el. A közreműködésével készült legismertebb filmek közé tartozik a Medveinvázió Szicíliában, A vörös teknős, Pinokkió, Kells titka, A kis jegesmedve, Laura csillaga, A majmok kastélya egész estés filmek; a Kötelék, Istók, A walesi bárdok című rövidfilmek; részt vett a Toldi  televíziós sorozat gyártásában, valamint a Magyar szentek vallomása sorozat kivitelező rendezője volt. A KAFF állandó szervezője. Amatőr fotósként kiállításai voltak a Műcsarnokban, a 2021-es KAFF-on, a MOMkult-ban, és a FilmesHázban is.

 

 

MNB logo
NFI logo
NKA logo
NMHH logo
Kecskemét címere
MMA logo
MTVA logo
Mercedes
Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány
Magyar Református Egyház
Horváth Építőmester Zrt.
Kecskeméti Konzervgyár
OTP Bank
Steel Flex
Petőfi Kultúrális Ügynökség
Horváth Építőmester Zrt.
Adobe
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Kefag Zrt.

Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Budapest Borfesztivál
Nemzeti Művelődési Intézet
Malom Mozi
Dot & Line
Kecskeméti TV
RTL
TV2
M5
Gaston
Budapesti Metropolitan Egyetem
MOME
Raster Stúdió
Kedd
Bestcom
Beszélő köntös

Cinefort
Cinemon
Filmtett
IKSZ
Jampolo
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek

Malom Parkoló
Magyar Képregény Szövetség
Neumann János Egyetem
Partiumi Keresztény Egyetem
Primanima
Print 2000

Uránia Nemzeti Filmszínház
Városrendészet
Visual
Katona József Múzeum
-->
Kecskemétfilm
Katona József Könyvtár
Hírös Agóra