Június 22., csütörtök – július 14., péntek | Kápolna Galéria
Megnyitó: június 22. | csütörtök 17:00
Megnyitja: Orosz István animációsfilm-rendező
Majdnem ötven éve egy akkor harminckét éves fiatalember felment Mózer István grafikus barátjának X. kerületi, Kőbányai út 59./d szám alatt található első emeleti, Mázsa térre néző lakásába, és egy egész napon át az ablakból fényképezte a „semmi különöst”. Ebből a képhalmazból később egy műalkotás lett a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán, de hogy megértsük a miérteket, haladjunk lépésben.
Haris László nem sokkal a képkészítés előtt vásárolt egy Yashica Electro 35 típusú kamerát, ami abból a szempontból volt fontos, hogy ennek a kisfilmes fényképezőgépnek 45 mm-es, enyhén nagylátószögű objektíve van, ami megfelelőnek bizonyult a tér látványának befogására, valamint ez volt az első olyan elektronikusan vezérelt fényképezőgép, amely automatikusan állította az expozíciós időt egy előre beprogramozott beállítási módban.
1975. június 5-én, csütörtökön, amikor nyolcévi kényszerleállás után újra megnyílt a Szuezi-csatorna, illetve Nagy-Britanniában a népszavazáson résztvevők 67%-a szavazott az Európai Unióban való bennmaradásra, hazánkban a legizgalmasabb hír arról szólt, hogy Fock Jenő beszédet mondott Tatabányán, ahol kifejtette, hogy a magyar külpolitikát a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros együttműködésben alakítják ki. Szóval semmi különös nem történt, és Haris László sem tudta, hogy a barátai segítségével elkészíteni kívánt fotósorozata meghatározó táblakép lesz a magyar fotóművészeti, képzőművészeti gondolkodásmódban.
Az éjféltől éjfélig tartó hárompercenkénti expozíció összesen 480 felvételt eredményezett, melyet később 6x9 centiméteres papírra nagyítva huszonnégy sorban, húsz oszlopban ragasztott fel egy fatáblára. Az elkészült képmátrix egy szinte tartalmilag üres mezőt hozott létre, mivel a dokumentum jellegű felvételek nem adhatják vissza a téren történő eseményeket, azoknak csupán a technikai rögzítése történt meg. Éppen ezért a képen szereplő apró részletek különösen nagy jelentőséggel bírnak: párok, csoportok, gépjárművek bukkannak fel a semmiből, s felfigyelhetünk egy különös alakra is, aki jó fél órán keresztül áll a téren. A felvételt rögzítők meglepődve nyugtázták, hogy ez a középkorú férfi végig az ablakban lévő fényképezőgépet figyeli.
Haris László később elkészítette ennek a képmátrixnak a reprodukcióját, szándékosan életlen képet hozva létre, mely jobban megmutatja az adott nap vizuális lenyomatát foltszerű hatásával. Ennek a „remake” képnek a megalkotása után 2022-ben két új sorozat is készült Remake, illetve Árnyak és Pixelek címen, melyeknek az alapját a negyvennyolc évvel ezelőtti képmátrixban található felvételek képezték.
Haris László ebben a három részből álló műtárgyegyüttesben dolgozza fel annak a bizonyos június 5-i napnak az „eseményeit”, de már nem (ál)dokumentációs jelleggel, hanem szándékoltan szubjektív válogatásként. Az eredeti negatívokat digitalizálva a képernyőn kereste meg azokat a motívumokat és részleteket, melyek talán észre sem vehetőek az eredeti felvételen, a kiemeléssel a részletek értelme is megváltozik. A két „eredeti” képtábla remake-je mellett két irányba halad az új sorozat: az egyikben a képeken szereplő személyek, tereptárgyak felnagyítása történik. Ez a fotográfusi attitűd már ismert az 1966-ban készült Nagyítás című filmből, ugyanakkor Haris László nem ad nyomozásra okot adó impulzust, hanem pont azt a „semmi különöst” ismeri fel és mutatja meg újra, mint negyvennyolc évvel ezelőtt.
Baki Péter
a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója
